30 meglepő tény a Pretty in Pink-ről 30 évvel később

A chicagói színház félhomályában tavaly februárban egy közönség gyűlt össze egy különleges vetítésre, amely egy három évtizeddel korábbi film high school-i románcok keserédes fájdalmát örökítette meg. A Pretty in Pink, John Hughes osztálykülönbségekről és kínos rajongásokról szóló története újraéledt, bevonva a rajongókat, akik emlékeztek Andie second-hand ruháira és Duckie szívszorító sétájára.

A szereplőválogatás körhintája

John Hughes eleve Molly Ringwaldot szemelte ki Andie szerepére, de ő eleinte visszautasította.^[1] Ez a habozás megnyitotta az utat egy sor fiatal sztár előtt: Jodie Foster, Sarah Jessica Parker, Tatum O’Neal, Brooke Shields, Lori Loughlin, Diane Lane – mind olyan nevek, amelyek átalakíthatták volna a film rózsaszínű világát.^[1] Képzeljük el Shieldset, amint outsider művészből navigálja a gimnáziumi folyosókat, vagy Parkert, amint széles szemű bájával Andie csendes lázadását hozza életre. Ehelyett Ringwald visszatért, és belecsúszott abba a szerepbe, amely a Brat Pack-korszakban meghatározta őt.

Duckie szerepe sem volt könnyebb. Anthony Michael Hall, aki még a Sixteen Candles után frissen érkezett, megkapta a furcsa legjobb barát szerepét, de kihátrált, mert attól tartott, hogy örökre geek típusba ragad.^[1] Hughes ezután Robert Downey Jr.-t nézte ki, akinek éles szelleme Duckie hűségét valami élesebbé tehette volna.^[1] Végül Jon Cryer kapta meg, gumis arcú energiájával Duckie-t a film dobogó szívévé téve. Cryer megközelítése – részben bohóc, részben költő – megmaradt, még ha ez Downey feltörekvő intenzitásának elutasítását is jelentette.

Ez a választás nem volt véletlen; Hughes tehetségét tükrözte az újonc arcok keverésében az korszak feltörekvő sztárjaival. A forgatás 1985 szeptemberében indult, Hall visszautasítása még visszhangzott, amikor Cryer októberre lépett be.^[1] A film 1986. február 28-án került a mozikba, Ringwald Andie-ja Andrew McCarthy menő Blane-jével párosítva, ami kulturális hullámot indított el, amely túlélt a báltáncruhákat.

A tesztközönség átírja a románcot

Az eredeti forgatókönyv Andie-t Duckie-vel párosította, egy édes hommage a viszonzatlan szerelem győzelmére.^[1] De amikor a tesztközönség megnézte, erősen tiltakoztak, ehelyett a gazdag srác Blane-nel való párosítását szurkolták.^[1] Hughes meghallgatta őket, kidobta a befejezést, és visszahívta a szereplőket tavaszi újraforgatásra.^[1] Ez a fordulat megmentette a filmet egy csendesebb lezárástól, és megadta a közönség által vágyott tündérmesés csókot. Ez emlékeztető arra, hogyan irányíthatja a közönség ízlése a történetet, a potenciális szívfájdalmat hollywoodi csillogássá változtatva.

Ha nem lettek volna azok a vetítések, a Pretty in Pink kultikus különlegességként maradt volna, Duckie kalapemelő hűsége az érzelmi magként. Blane íve – tétovázó, kiváltságos – került a középpontba, románca Andie-val hidat vert a film szakadékaira. A változás 1986-ban helyénvalónak tűnt, bár néhány rajongó ma is suttog arról, ami lehetett volna, egy Duckie-győzelem a való életbeli vágyak súlyával.

McCarthy utolsó pillanatban történő átalakítása

Andrew McCarthy az újraforgatásra Blane árnyékaként érkezett. Lefogyott és leborotválta a haját egy színi szerep miatt, így sovány és kopasz volt.^[1] A megoldás? Egy vörösesszőke paróka, amely megcsillan a fényben a végső jelenetekben, a sietség finom relikviája.^[1] Látszik a báljelenetben: Blane haja kissé túl tökéletesen ül, a színe melegebb, mint a korábbi felvételeken. McCarthy végig kitartott, sovány kerete nem szándékolt sebezhetőséget adva a karakter nagy pillanatához.

Ez a paróka csendes legendává vált a filmrajongók körében, a polírozottság mögötti káosz jelképe. Hughes újraforgatásai gyors alkalmazkodást követeltek, McCarthy átalakulása pedig Blane saját转变ését tükrözte a nézőből udvarlóvá. Ez emberivé tette a folyamatot, megmutatva, hogyan hajlanak még a sztárok is a menetrendnek.

Visszatérés a nagyvászonra

Harminc évvel később a Pretty in Pink 2016 februárjában tért vissza a mozikba, korlátozott ideig tartó vetítéssorozattal, amely nosztalgikus tömegeket vonzott.^[1] Az évforduló esemény felélesztette a szintetizátor dallamokat és a válltöméseket, lehetővé téve az új szemek számára, hogy megragadják a film nyers széleit. Hughes outsider-belsider történetei ma is betalálnak, újrakiadása a tartós bájra utal.

Ez a vetítés friss beszélgetéseket indított el, olyan oldalak, mint a Parent.com, beleásták magukat a háttértörténetbe – Hall visszautasítása, Cryer győzelme, a befejezés megfordítása.^[1] Emlékeztette mindenkit arra, hogyan formálták ezek a részletek egy kulturális mérföldkövet. A rajongók izgatottan távoztak, a film befogadásról szóló tanulságai ma is relevánsak egy új szakadékok világában.

Az újrakiadás kiemelte a Pretty in Pink csendes kitartását. Ami 1986-ban tinidrámaként indult, ma időcapszként szolgál, produkciós furcsaságaival rétegeket adva a románchoz.

Amit Nem Tudtunk Megerősíteni

Anthony Michael Hall döntése Duckie kihagyásáról érthető karrierlépései fényében, de az, hogy visszautasította-e a Ferris Bueller’s Day Off szerepét is, továbbra is rejtély.^[1] Ez a kis ténykacsa trivia körökben lebeg szilárd bizonyíték nélkül, hagyva bennünket csodálkozni Hughes univerzumában vehetett alternatív utakon.

A lényeg: a Pretty in Pink meglepetései – a szereplőválogatási majdnem-vesztésektől kezdve azon árulkodó parókáig – egy véletleneken és gyors javításokon épült filmet tárnak fel. Három évtizeddel később is megállja a helyét mint a fiatalság kusza reményeinek pillanatfelvétele, bizonyítva, hogy néhány történet olyan, mint a jó bor, furcsaságaival együtt.